|
Több éve hagyomány már, hogy a Tavasparkban megrendezésre kerül a tolóhajó verseny, melyre az ország távolabbi részéről is érkeznek városunkba érdeklődők. A versenyről a két főszervezőt, Surman Zsoltot és Tóth Gábort kérdeztük.
|
|
A Doktor mai részében az elhízás okairól beszélget Lóth Kati dr. Szegheő Péterrel az Ormos Intézet orvosigazgatójával.
|
|
Városunkban október 23-án emlékeztek meg az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseiről. Az ünnepi műsort követően Pogácsás Tibor államtitkár beszédét hallgathatták meg a jelenlévők, majd Darázsi Kálmán polgármester átadta a Köz Szolgálatáért Díjat Balatoniné Sárosi Márta intézményvezető és dr. Zsédely Ferenc felnőtt háziorvos részére. A kitüntetetteknek szeretettel gratulálunk. |
|
Csévharaszton október 22-én emlékeztek meg az ’56-os hősökről. A Népdalkör, illetve a Balla Károly Általános Iskola diákjainak műsora után Pulisch József polgármester mondta el beszédét, majd elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
|
|
Több, fontos témáról beszélgetünk a következő majd egy órában Mészáros Sándor polgármesterrel.
|
|
Monor Város Önkormányzata október 18-án tartotta meg az idei évi közmeghallgatást, melyen több előadást is meghallgathattak a jelenlévők. Mai adásunkban elsőként Gubán Sándor főépítésztől a Helyi Építési Szabályzat változásait hallhatják.
|