A december 2-i református istentiszteleten új kiscserkész fogadalomtételre, illetve a nagyobb és felnőtt cserkészek fogadalmának megerősítésére került sor az idén 30 éves fennállását ünneplő 842. sz. Benedek Elek Cserkészcsapatnál. Az ünnepi alkalmon közreműködött Petrik Balázs előadóművész. |
|
Hagyománnyá vált már városunkban, hogy a Vöröskereszt monori alapszervezete a véradók napján köszönti azokat a véradókat, akik kerek véradásokhoz érkeztek. A résztvevőket és a kitüntetetteket Sinkovicz László, az Emberi Erőforrások Bizottságának elnöke is köszöntötte, majd a kulturális műsort követően átadásra kerültek a díjak. |
|
Az Ünnepi fényben rendezvénysorozaton belül a harmadik adventi gyertya is meggyújtásra került december 16-án a Szent István téren. Ezek az alkalmon az evangélikus egyház kórusa szolgált, Sánta József lelkipásztor ünnepi gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. |
|
Év végéhez közeledve érdemes egy kicsit értékelni az elvégzett munkát, megosztani az elért eredményeket. Vendégünk volt Pogácsás Tibor önkormányzati ügyekért felelős államtitkár, a 10. számú egyéni választókerület országgyűlési képviselője. |