Heti Frisss... rovatunkban az aktuális híreket, információkat hallhatják. |
|
A Monori Kossuth Lajos Általános Iskolában ismét megrendezték a komplex tanulmányi versenyt Petőfi Sándor születésének 195. évfordulója alkalmából. A megnyitó ünnepségen beszédet mondott Sutusné Hack Zsóka intézményvezető helyettes, Dr. Hrutkáné Molnár Monika, a Monori Tankerület igazgatója, Szabó Róza a Szolnoki Pedagógiai Oktatási Központ főosztályvezetője valamint Darázsi Kálmán alpolgármester. Az iskola diákjai egy kedves műsorral szórakoztatták a közönséget. |
|
Hanzelik Andrea ügyvezető igazgatóval a Vigadó programjairól beszélgettünk. Lezártuk az első negyedéves munkálatokat egy rövid értékeléssel, majd röviden beszéltünk a II. negyedév várható előadásairól, programjairól. |
|
Nemrég ellátogattunk a monori rögbiedzésre, ahol interjút készítettünk Péczely Ákos edzővel. Érdekes információkat tudhattunk meg a sportágról, az edzések felépítéséről és a monori csapat sikereiről. |
|
Immár második alkalommal, március 24-én rendezték meg a II. Rákóczi Ferenc emléknapot a monori katolikus kistemplomban. A megemlékezésen beszédet mondott Szőnyi Attila református presbiter, majd Paszternák Tamás, plébániai kormányzó és Vladár István református lelkész mondták el gondolataikat. Közreműködött Hajdu Márton és Vesztergám Miklós. |